Újabb fejlesztések az E-közműben
Az E-közmű informatikai rendszerében a térképi adatszolgáltatásra nem kötelezett közművezeték-üzemeltetők számára is megnyílt a lehetőség egységes téradat-szolgáltatásra. Az adatok térképi megjelenítésre és adatletöltésre ugyan nem használhatóak, azonban automatikusan részt vesznek az érintettség-vizsgálatban, így a tervezőknek nem kell kötelezően megkeresni a kivételi kategóriás közműveket – amennyiben azok nem érintettek a tervezési területen.
Az e-közmű eddigi működésének megfelelően közműnyilatkozat benyújtásakor három csoportra osztotta a közművezeték-üzemeltetőket. Az első csoportba a közműnyilatkozat kérelemmel kötelezően megszólítandó közművezeték-üzemeltetők tartoztak, a második csoportot azok alkották, akiknek a téradat-szolgáltatása alapján nem állapítható meg, hogy a felhasználó által kijelölt tervezési területet érinti, de a településen üzemeltet hálózato(ka)t. A harmadik csoportba pedig azok a további közművezeték-üzemeltetők tartoztak, akik az e-közmű rendszerbe regisztráltak ugyan, de az adott kérelemmel érintett települések egyikét sem adták meg közműhálózattal lefedett településként.